Huszonhét évvel ezelőtt alakult művészeti alkotóközösséget köszönthetünk a Tamási Galériában az év első időszaki kiállításán. A csoport azzal a céllal alakult 1996 tavaszán Tolnán, hogy összefogja a megyében élő, zömmel amatőr képzőművészeket, művészetpártolókat. A "Bárka" tagjainak többsége festő, de van köztük zománcműves, fotós, textiles is. A jelenleg 35 főt számláló tagság nagy része elsősorban Tolna megyei, de az évek során csatlakoztak megyehatáron túli alkotók is a 2000-ben egyesületté alakult társasághoz. A szervezet mindig is fontosnak tartotta tagjainak képzését, az önképzési lehetőségek gyarapítását, és azoknak a kiállítási lehetőségeknek a keresését, ahol az alkotók munkáit a közönség megismerheti. Ennek érdekében szervezi az egyesület évente alkotótáborait és ezzel a céllal nyílik városunkban is kiállításuk, melyet megtekinthetnek a Galéria nyitva tartási idejében. Szeretettel várjuk a képzőművészet kedvelőit április 19-én, szerdán 16.30 órakor, amikor a Bárka Művészeti Szalon elnöke, Lönhard Ferenc nyitja meg a kiállítást!