Jókai Mór: A márciusi fiatalság (Visszaemlékezés) – részlet Írói arcképek című művéből
„A budapesti március 15-ikének indító oka nem a bécsi forradalom volt; hanem, amit nyomtatott adatok igazolnak, a Pesti Körnek az a határozata, hogy a „magyar nemzet tizenkét pontban formulázott kívánatait” ne intézzük egyenesen az országgyűléshez: hanem elébb köröztessük azokat az országban vidékszerte. Ez lett volna az eszmefolyás elmocsárosodása. Ez ellen indítottuk meg mi, márciusi fiatalok, a népre való hivatkozást. Március 14-ikén este adtunk egymásnak találkozást az én szállásomon, melynek lakosztályán Petőfiékkel osztoztunk. Másnap reggel négyen jöttünk össze, a kitűzött találkozóhelyen: Petőfi, Vasvári, Bulyovszky és én; de többi társaink Degré, Bozzai, Vajda János, Sükey, Pálffy Albert, Emődy, Oroszhegyi, Dobsa a Pilvax-kávéházban vártak reánk, az úgynevezett „közvélemény asztalánál”. Korán reggel volt: borús, esős idő. Petőfi az elmúlt éjjel megírta költeményét: „Talpra magyar, hí a haza!” Én pedig a pesti tizenkét pontját a fiatal Magyarországnak: „mit kíván a magyar nemzet?” a nép által megérthető magyarázattal alakítottam át. A tizenkét pont összeállítása Irinyi József műve volt, ki azt a Pesti Kör elé terjeszté. A kérdés csak az volt március 15-ikének reggelén, hogy mi történjék e tizenkét pontos petícióval. Apelláljunk a népre! Ez volt közös megegyezésünk. Vasvári Pál kezében elefántcsont-fogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kirepült a botjából s az én falam szögletében állt meg a hegyével. „Jó ómen!” Előre a vassal! S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1848-iki március 15-ike: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.”
Jókai Mór visszaemlékezését követően, emlékezzünk meg a forradalom és szabadságharc helyi vonatkozású eseményeiről, K. Németh András írásával:
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hadi eseményei 1848. szeptemberében értek el Tamásiba. A település lakóinak (a környék többi községével együtt) Jelacic bán 15 000 fős seregét kellett élelmezniük, valamint 1848. szeptember 20-án Tolna megye alispánja arra utasította a nemzetőrség szervezésével megbízott Csapó Vilmos nemzetőr őrnagyot, hogy a gyülekező nemzetőröket, népfelkelőket Tamásiban gyűjtsék táborba. Az összegyűlt sereg később Dunaföldváron vett részt a horvát fősereghez csatlakozni szándékozó dzsidásezred Dunán való átkelésének megakadályozásában. A későbbiekben településünket elkerülték szabadságharc eseményei, de annak hadseregében számos tamási lakos harcolt. Eddig 89 Tamásiban született, élt vagy itt elhunyt honvédről van tudomásunk. A városi megemlékezések során mindenévben fejet hajtunk három hős honvédünk, nemzetőrünk előtt, akiknek síremléke a tamási temetőben található. Borsitzky János az 1848 júniusában felállított Tolna megyei 4. nemzetőrszázad őrmestere volt. 1849-ben Aulich tábornok által hadnagyi rangot kapott és az Erdélyben alakult 15. huszárezrednél szolgált hadnagyként. A szabadságharc után Nagykónyiban tevékenykedett jegyzőként. Korenika Miklós, ’48-as honvédra hatással volt a Napoleon elleni nemesi felkelés, melyben édesapja is harcolt, talán ez sarkallta őt is arra, hogy 1848-ban, oly fiatalon harcba induljon, ahogyan azt hajdan édesapja is tette. Unokája, Túrmezei Erzsébet egyik költeményében – mely sírfeliratán is látható – szavakkal emlékezik meg róla: „nagyapám 48-as honvéd voltál…” Siegwárt Ignác, 1848-as nemzetőrparancsnok, 1843-tól haláláig volt Tamási esperes plébánosa. A história szerint 1848 márciusában a helyi nemzetőrök egy akarattal vezetőjüknek választották. A simontornyai esperesi kerületben halálakor így emlékeztek rá: „hű paptárs, jó barát és szelíd vezér volt”.