Kedves Látogatóink!
A művelődési központhoz tartozó Tamási Galéria, a fennállása óta eltelt évtizedekben a város több helyszínén várta a látogatókat. A Kultúrák Háza átadása óta a Szabadság u. 29/2 alatt tekinthetik meg a művészetkedvelők a havonta változó időszaki kiállításokat, mindig új alkotókat és műveiket megismerve. A képző-, ipar-, fotó-, és népművészet kiváló képviselői mutatkoztak már be a galériában, szűkebb és tágabb pátriánk művészei, számos esetben ország, sőt világszerte ismert és elismert alkotók, akik Európa és más kontinensek kiállítótermeinek kínálatát is gazdagították már munkáikkal. A Tamási Galériában az időszaki kiállítások mellett állandó tárlat is várja a látogatókat. A tamási születésű költő, író Könnyü László adományozta városunknak az itt látható alkotásokat, melyek közt világhírű művészek képei is megtekinthetők.
A videóval – melynek összeállításakor a képek közül válogattunk – kicsit pótolni szeretnénk a kiállítások nélkül telt hónapokat, egyben felhívni a figyelmüket arra, hogy intézményünk újbóli nyitását követően, ne hagyják ki programjaikból a Tamási Galéria meglátogatását! Szeretettel várjuk majd Önöket, addig is gyönyörködjenek a most bemutatott alkotásokban!