Falusiné Terjék Éva kiállítását tekinthetik meg szeptember 9-től a Tamási Galériában

2020. szeptember 09. szerda
Falusiné Terjék Éva, fazekas népi iparművész munkáiból nyílik kiállítás a Tamási Galériában 2020. szeptember 9-én, szerdán 16:30 órakor. A kiállítást Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója nyitja meg.

Falusiné Terjék Éva 1976 óta foglalkozik kerámia készítéssel, azon belül habán kerámiával. A Kaposvári Fazekas Szövetkezetben ismerkedett meg a szakma alapjaival, Tamás László a Népművészet Mestere kezei alatt. Itt ismerkedett meg Falusi Bélával, akivel 1981-ben összeházasodtak, közös műhelyt építettek családi segítséggel.

Zsűrizéseken, pályázatokon rendszeresen részt vett. A Gerencsér Sebestyén Országos Fazekas pályázaton 1987-ben harmadik, majd 1990-ben első díjat sikerült elérnie.

1991-ben megkapta a Népi Iparművész címet. 2000-ben az Országos Népművészeti Kiállításon Gránátalma díjat kapott.

Nagyon fontosnak tartja a fazekasság, a népművészet, a néphagyományok folytatását, továbbadását.

Fazekas szakkört vezet évek óta kicsiknek, nagyoknak. Alapító tagja a Somogy Megyei Népművészeti Egyesületnek, ahol együtt dolgozik a többi szakág képviselőjével, hogy tovább éltessék szakmáik hagyományát.
Több kiállításon vett részt szerte az országban, és több külföldi országba is eljutottak munkái. 2011-ben pedig megkapta a Somogyi Príma-díjat.

tamasikultura.hu Copyright © 2026 Minden Jog fenntartva
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ