
A Kossuth Rádió Országjáró című műsorának stábja augusztus 15-én városunkba látogatott és a rendezvénytérről közvetítette élő műsorát, Czifra Szilvia műsorvezetésével. Az adások rendszeres hallgatói megszokhatták, hogy a szerkesztők és riporterek kalauzolásával a rádióhallgatók hétről hétre bebarangolhatják hazánk különleges helyeit, hallhatnak egy-egy vidék jellegzetességeiről, történelméről, hagyományairól, a tájegységek gasztronómiájáról, kulturális és természeti kincseiről, beszélgetnek olyan helyben élőkkel, akik szívesen tesznek lakóhelyükért, közösségükért. Így zajlott ez a Tamásiból közvetített egész napos műsorban is, melynek során a hallgatók bepillantást kaphattak a város és a városkörnyék életébe, az itt élő közösség mindennapjaiba, értékeibe.
A nap során a Nemzeti Művelődési Intézet gasztrobusza is begördült a művelődési központ elé, Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakáccsal, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnökével a mozgókonyhában, aki vendégeivel együtt térségi specialitásokkal, gasztronómiai jellegzetességekkel várta az érdeklődőket. A térre kilátogató családokat, gyerekeket óriáspuzzle, kocka kirakó, memóriatábla, társasjáték, színezők, kvízjátékok szórakoztatták. A rádiós magazin műsorának összefoglalójában az olvasható, hogy olyan élettel teli településeket, közösségeket mutatnak be országjárásuk során, melyek tevékenysége jó példa lehet az ország bármely pontján élőknek.
Örülünk, hogy Tamási is ezeknek a településeknek a sorát gazdagította. A szombat délelőtti és délutáni adást közel egymillióan hallgatták a Kossuth Rádióban.