
Kedves Látogatóink!
Bár az időjárás nem igazán kedvez a mai szabadtéri rendezvényeknek, a XX. „Tamási Bográcsmestere” Főzőverseny apró változtatásokkal megrendezésre kerül. Úgy alakítottuk a rendezvény menetét, hogy az esetleges esőzés ne érintse kellemetlenül se a főzőcsapatokat, se a fellépőket, se a közönséget. Így aztán a mai délután és este menete a következő lesz:
FŐZŐVERSENY
A 15 órakor kezdődő főzőverseny a Tamási Piactér felújított, fedett részén kerül megrendezésre, a főzőcsapatok a piactéri parkoló felől közelíthetik meg a helyszínt. Minden csapatnak egy parkolóhelyet biztosítunk a piactéri parkolóban, kipakolás után, kérjük, oda álljanak autójukkal.
A zsűri a Piacfelügyelőség épületében várja majd az elkészült ételeket, a zsűrizésre 17.00 és 19.00 óra között kerül sor, ekkor tálalhatják eléjük a finom falatokat.
A főzés ideje alatt folyamatos tájékoztatást kapnak az ott jelenlévők a mai program menetéről, a délután zajló eseményekről.
SZÍNPADI MŰSOR
A rendezvénytér fedett szabadtéri színpadán a meghirdetett programok változtatás nélkül zajlanak majd, a Musette Harmonika Együttes, a Pántlika néptánc együttes, a Tamási Koncert-Fúvószenekar fellépésére a plakáton szereplő időpontokban kerül sor.
19 órától meglepetés fellépőt is köszönthetünk, Horváth Elemér hegedűművész és fivére, Horváth Péter gordonka és zongoraművész musicalekkel, világslágerekkel, magyar nótával és cigányzenével szórakoztatja Önöket.
A felállított rendezvénysátor alatt ülőhelyeket is biztosítunk a nézőknek.
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
Az elmúlt húsz év főzőversenyéből megrendezett fotókiállítás megnyitójára a művelődési központ folyosógalériáján kerül sor 16 órakor.
FŐZŐVERSENY EREDMÉNYHIRDETÉS
A zsűrizést követő eredményhirdetésre 19.45-kor kerül sor a rendezvénytér szabadtéri színpadán.
RETRO DISCO
A disco is a rendezvénytéren kerül megtartásra, a látogatók a téren felállított sátor alatt perdülhetnek táncra.
Fittyet hányva az esős időre, szórakozzunk együtt jókedvűen, felhőtlenül a mai napon!